About Us

Tóth Talán

Tóth Talán

24 éves, budapesti. Face Team előtt 15 évig rúgta a bőrt, és hobbi szinten akrobatikázott. Idővel kiderült, hogy az akrobatika több, mint hobbi. Takács Áron felkeresésére került a Face Team-hez idestova három éve. Azóta az akrobatikus kosárlabda, illetve a kosárlabda is része az életének.

„Nem tudtam nem megszeretni a kosárlabdát hiszen a srácok, mindig arról beszéltek, és egyszer csak azon kaptam magam, hogy NBA összefoglalókat nézek.”

A futballt abbahagyta, de ha fel kell venni egy kosárlabdát a földről azt még mindig lábbal teszi meg. Röpke három év elteltével így nyilatkozott.:

„Nagyon sokat köszönhetek a Face Team-nek. Már így is túlszárnyalta az elképzeléseimet, összeszámoltam, már tíz országban voltam teljes értékű fellépő tag. Ezért nagyon hálás vagyok.”

Tali az idő múlásával sokat fejlődött, és a Face Team felelősségteljes, teljeskörű felnőtt tagjaihoz sorolható. Sérülésmentesen veszi az akadályokat, így minden erejével a csapat fejlődésében segít, ahol csak tud.